Családok a Családért Egyesület

A Családok a Családért Egyesület 1992-ben jött létre. A megalakulás kezdeti célja a családi élet minőségének javítása, a családok erősítése a házaspárok lelki képzése által. Az alapítás óta eltelt időszakban az Egyesület a család-, gyermek- és ifjúságvédelem, a szociális gondoskodás, hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése és a természetvédelem területén fejtette és fejti ki tevékenységét ma is, országos hatókörrel.

Fő tevékenysége, hogy családok számára biztosítunk egyhetes, illetve hétvégi lelki, szellemi programot bentlakással, teljes ellátással. Ezen belül történik a házaspárok a családpedagógiai képzése, és egyidejűleg a gyermekeik kreativitást és környezettudatosságát fejlesztő foglalkoztatása.

Családok számára biztosítunk egyhetes, illetve hétvégi lelki, szellemi programot, bentlakással, teljes ellátással. Ezen belül történik a házaspárok családpedagógiai képzése, és egyidejűleg a gyermekeik kreativitást és környezettudatosságát fejlesztő foglalkoztatása.

Animátor képzés: előadó és házigazda házaspárok képzése önkéntes munka keretében.

Felnőtt csoportok fogadása, akik azért érkeznek az óbudavári Schönstatt Központba, hogy a Házaspárok útját végigjárják. A Házaspárok útja az egyesületünk önkéntesei által megvalósított 1,5 km hosszú tematikus sétaút, melyen 16 állomás és egy kísérő kiadvány segít elmélyíteni a házastársi kapcsolatot.

A szervezetünkhöz tartozó családok fiataljainak helyszínt biztosítunk saját rendezvényeikhez, pl. ifjúsági találkozó hétvége és ifjúsági táborok. Családi életre nevelés témában előadó házaspárok és kiadványok állnak rendelkezésükre. Jegyesoktató képzésünk önkéntes előadó házaspárok munkájával működik.

8272 Óbudavár, Kistelek utca 2

+36 87 / 655-014 | +36 20 / 221-2411

Kinizsi Bank Zrt: 73200134-10000434

http://csaladokacsaladert.schoenstatt.hu

E-mail: Tovább

Erős Fiatalokért Egyesület

Az egyesületet 2011-ben alapítottuk, hogy jogi kereteket teremtsen a Magyarországon 25, külföldön 100 éves múltra visszatekintő Schönstatti Ifjúsági Mozgalomnak.

Fő tevékenységi körünk az ifjúsági csoportok szervezése, működtetése, valamint ezen csoportok nyári táboroztatásának és közösségi alkalmainak lebonyolítása, országos és regionális ifjúsági találkozók szervezése. Csoportjainkban fontos szerepet kap a családi életre való nevelés, a fiatalok önismeretének és önállóságának fejlesztése. Hiszünk a kisközösségek jellemformáló és megtartó erejében, ilyen csoportok kialakításán dolgozunk Budapesten és országszerte.
Bővebben: erosfiatalokert.schoenstatt.hu

Az Erős Fiatalokért Egyesület két fő tevékenységi körrel rendelkezik: az önkéntes munkával megvalósított nyári gyermek-táborok és régiós hétvégék és egyéb események szervezése, valamint az ezen programok létrehozásáért felelős fiatalok közösségének fenntartása, képzése. Az önkéntesek 18 és 30 év közötti, tanuló vagy dolgozó fiatalok, a belőlük kialakuló közösség számos különböző típusú programon találkozhat. A közös célokért érzett felelősség áldozatkészségre neveli a fiatalokat, és a jóra nyitott légkört teremt.

Az önkéntes tevékenységen keresztül, amely egyesületi kultúránk alapját képezi, a fiatalok rendszeresen megtapasztalhatják, hogy adni jó. Azok, akik aktívan részt vállalnak az egyesület működtetésében, rengeteg gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek (legyen szó pályázatírásról, pénzügyi vagy jogi alapismeretekről) és komoly felelősséget vállalva növekednek a szolgálat által. A csoportok vezetői pedagógiai és pszichológiai téren is sokat fejlődnek (csoportdinamika, motiváció, kiscsoportos beszélgetések moderálása), hiszen heti szinten foglalkoznak a rájuk bízottakkal.

1106 Budapest, Kada utca 118., 2. lph., I.em./8.

+36 20 / 770-4247

MagNet Bank: 16200151-00228804

http://erosfiatalokert.schoenstatt.hu

E-mail: Tovább